menu
person

Zarafa

A majomkenyérfa alatt egy idős férfi mesél a gyerekeknek. Maki, a tízéves, a rabszolgakereskedők kezéből megszökött kisfiú és Zafira, az elárvult zsiráf barátságának történetét. A zsiráfot az egyiptomi pasa küldte Franciország királyának, X. Károlynak. A pasa Hasszánt, a sivatag hercegét bízta meg azzal, hogy az állatot Franciaországba szállítsa. Ám Maki elhatározza, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza ezt, és visszavigye az állatot a szülőföldjére. Megszökteti Zarafát, és ezzel egy kalandos utazás veszi kezdetét.

"Párizshoz közel állt egy királyi kastély, amely 1827-ben vendégül látta a párizsiak szeretett zsiráfját, Zarafát. Zarafa, Muhamad Ali egyiptomi király ajándéka volt X. Károly francia királynak.
Zarafa volt Franciország első zsiráfja, ezért megérkezése óriási szenzáció volt, hiszen a franciák eddig nem láttak élő zsiráfot.
Zarafa divatot is teremtett Párizsban, à la girafe stílusban készült a hölgyek frizurája, foltos volt a ruhák mintája, porcelánokra pedig zsiráf képeket festettek.
Zarafa Párizsba érkezése után 18 évig élt még a párizsi Fűvészkertben, a párizsiak rajongása és szeretete mellett. Miután 1845-ben meghalt kitömték, Zarafa ma is látható La Rochelle-ben, a természettudományi múzeumban." by GRIFF
Számlálók: 328/360 | Hozzáadta:: nikiandgriff | Címkék (kulcsszavak): Ronit Elkabetz, Francois-Xavier Demaison, Roger Dumas, Simon Abkarian, Zarafa, Max Renaudin Pratt
Összes hozzászólás: 0
avatar